juditblog
Fejléc

 

Kávé mindig minden körülmények között?

 

A kávé, az egyik legnépszerűbb ital. Egy kimutatás szerint naponta 2, 25 milliárd csészével fogyasztunk el belőle világszerte, ami valljuk be őszintén nem kis mennyiség. Popularitása annak is köszönhető, hogy rendkívül sokfélét kóstolhatunk, és a textúrák között is válogathatunk.

Egyes vélemények szerint a kávé nem feltétlenül egészséges az emberi szervezetre. Azonban, a kimutatásban arra is rávilágítottak, hogy mégsem tekinthető rossznak. Ugyanis, a szervezetünkre gyakorolt hatása attól is függ, hogy mennyi cukorral, fogyasztjuk. Valamint attól is, hogy milyen minőségű alapanyagokból készítjük.

A kávé pozitív hatásai
  • A koffein serkent bizonyos agyi tevékenységeket, többek között javítja a rövidtávú memóriát.
  • A kávé kb. 2-5 kalória energiát tartalmaz. Cukor hozzáadásával ez az érték ugrásszerűen megnő, ezért érdemes mérsékelni ezek fogyasztását.
  • A mérsékelt kávéfogyasztás mintegy 20%-kal csökkentette a kialakulható szívproblémákat.
  • A koffein serkenti az idegrendszer működését és jeleket küld a zsírsejteknek, hogy kezdjék el lebontani a testzsírt.
  • A kávét fogyasztók körében kimutathatóan kisebb a II-es típusú cukorbetegség kialakulásának valószínűsége.

3 in 1 kávék, kapszulás, szemes, vagy őrölt-pörkölt? Igazából mindegyik típussal tudok azonosulni. Hozzám hasonlóan többek is azon szerencsések közé tartozhatnak, akik kipróbálhatják e különlegességek egyikét. A Douwe Egberts OMNIA változatos termékpalettáján mindenki megtalálja a maga kedvencét. A márka, több mint több mint 50 éve jelen van. A hagyományőrzés mellett képes új arcát is mutatni.

Trnd-nek köszönhetően lehetőségem van tesztelni, az általam választott típust. A döntésem pedig a 3 in 1 kávé típusra esett. Hogy miért is? Mert fenntartásaim voltak ezzel kapcsolatosan. Olyan rossz ízeket kóstoltam meg az évek során, hogy eldöntöttem alkotok belőle valami különlegeset, újat.

Douwe Egberts OMNIA 3 in 1 Classic/ Café au lait
  • A megszokott élményt nyújtják.
  • Mindössze forró víz hozzáadása szükséges.
  • Villámgyors kávézás minőségi kompromisszumok nélkül.
  • Nincs szükség kávéfőzőre, kávédarálóra.
  • Classic- Egy igazi klasszikus a kávé, a kávékrémesítő és cukor tökéletes harmóniájával.
  • Café au lait- A gazdag aroma találkozása a selymesen lágy krémréteggel igazán különleges íz élményt nyújt mindenki számára.

Kávé mindig minden körülmények között?

Saját receptem

A megszokott ízélményt, egy kicsit átalakítottam, és ősziesítettem. Egy edénybe ízlés szerint tettem sütőtökpürét. Ha szükséges, bot mixerrel pürésítsük át. Hozzá adtam a tejet, és összefőztem. Mézzel, és különböző fűszerekkel is ízesítettem. Egy pohárban, forró víz segítségével elkészítettem a 3 in 1-ben kávét. Végül a kettőt összeöntöttem. Tejszínhabbal is tálalhatjuk. Én hidegen szeretem, általában jéggel egészítem ki, viszont az őszi időszakban kifejezetten jól esik a langyos hőmérséklet. Az eredmény garantált. Próbáljátok ki fahéjjal, tört mandulával, esetleg mogyoróval.

Kávé mindig minden körülmények között?

A Café au lait gazdag, és erőteljes aroma találkozása a selymesen lágy crema réteggel, amely igazán különleges íz élményt nyújt mindenki számára. Tejjel megszelídítve egy kellemes és hosszantartó kávézási élményét nyújt.

Ti szeretitek a kávét?

 

 #azOmniaMindenkié#trndprojekt#reklám

Szöveg: Jakó Judit

Főkép: Pexels

Képek: A szerző tulajdonát képezik

 
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Blogmas
Tartalom
 
Test-Lélek-Élet

Zsebünkben hordozzuk az egész világot

2022.06.10. 10:43, Juditblog

Neked is az első gondolatod a címet illetően az, hogy milyen irracionalista kijelentés? Pedig, ha jobban belegondolunk nagyon is valóságos. Valóban a zsebünkben hordozzuk az egész világot. Az okos eszközeink, jelen esetben a mobiltelefonunk, szinte bármire képes. Lehetőségünk van a mindennapi életünket koordinálni.

Az empátia gyakori hiánya az online térben

2022.02.16. 12:20, Juditblog

Az utóbbi időben, több cikket is olvastam az empátia hiányáról. Egyszerűen már frusztrálva érzem magam, ha átfutom a cikk alatti kommenteket.  Szinte nincs egyetlen olyan sem, ami ne csatározásba fulladna. Az ember, alapjában véve társas lény, és igényli mások társaságát. Azonban nem minden esetben van ez így. Sokan nem tudnak azonosulni egyesek véleményével, tetteivel, gondolataival, és abszolút nem képesek magukat mások helyzetébe beleképzelni.

 

Bakancslista, és a megvalósításra váró tervek 2022-ben

2022.01.18. 13:34, Juditblog

Olyan gyorsan repül az idő. Az egyik pillanatban még gyerekek vagyunk, a másikban pedig már csak azt vesszük észre, hogy kirepülünk a családi fészekből. Munkahelyet váltunk, családot alapítunk, gyermeket nevelünk, és még számos különböző behatás ér minket. Sokunknak ezáltal eszébe jut, hogy mennyi mindent nem tettünk meg. Így kerül előtérbe a bakancslista. Egy lista, melyre különböző vágyak, és tervek kerülnek.

A PlanAll naptárak, és kiegészítői könnyítik meg az idei évem

2022.01.04. 12:22, Juditblog

Újév, új kezdet, és új lehetőségek. Így kezdődött a tavalyi év egyik nyitó bejegyzése, ami lássuk be kicsit elcsépelt, de igaz. Bármennyire próbálok az évkezdéshez pozitívan állni, valami mindig keresztbe húzza a számításaimat. Idén a PlanAll segít ennek a kiküszöbölésében. Minden évben beszerzek legalább egy határidőnaplót. Amikor eszembe jut, írok bele, aztán félrerakom és háttérbe szorul a jegyzetelés. Később pedig bosszankodok, hogy miért nem vezettem megfelelően.

Különböző kommentelő típusok az interneten

2021.11.25. 16:15, Juditblog

 

Ahány ház, annyi szokás. Mondja a közmondás is. A különbözőségünkből adódóan, másképpen jelenünk meg az interneten, és a sokszínűségnek köszönhetően éppen ennyiféle kommentelő típust különböztethetünk meg.  Manapság nem sok olyan embert tudnék mondani, aki ne lenne aktív regisztrált tagja, valamelyik közösségi oldalnak. Talán ez így is van rendjén, hiszen előnyökkel is jár. Illetve, nincs is azzal probléma, ha tudjuk kulturáltan kezelni, betartani az irányelveket, és ennek megfelelően használni, a különböző platformjainkat.

Azonban ha ezen túl is vagyunk, még mindig ott van az az eshetőség, hogy vajon mások oldalain is ilyen illemtudóak vagyunk? Tiszteletben tudjuk-e tartani a tartalmait? Képesek vagyunk kritikát megfogalmazni, építő jelleggel? El tudjuk mondani a véleményünket kulturáltan obszcén szavak nélkül? A különböző kommentelők típusokba mi is beleillünk?

Három olyan oldal is van, aminek a hírfolyamát napi szinten görgetem. Abszolút nem függőség, csupán unaloműzésként, tájékozottság szempontjából, néha pedig a humor kedvéért. Saját tapasztalatom alapján, egyre kevesebb kedvvel.

Különböző kommentelő típusok az interneten

Különböző kommentelő típusok

1 Helyesírás

A helyesírás, egy olyan alap dolog, mint az ABC, vagy a szorzótábla. Miért is akarunk mást okítani, amíg nem tudunk hibátlanul leírni mondatokat? Azt gondolom, hogy ez egy kiindulópont. Ami nem megy, nem kell erőltetni, de véleményt alkotni sem. Ne érezzünk késztetést arra, hogy bántó szándékkal fejjel megyünk másoknak, amíg még az egyszerű dolgokban sem tudunk kiigazodni.

2, Véleménytelenek

Ezt a csoportot, tipikusan azok a tagok alkotják, akik nem rendelkeznek saját véleménnyel. Ők, akik egyet értenek a többség mondanivalójával, és ez által a nagyobb táborhoz húznak. Azt gondolják, így nincsenek kirekesztve. Igazából fogalmuk sincs, miről van szó. Nincs se pro, se kontra lista, de az ellentétes tábornak „nekimennek” és előszeretettel élvezik a nem létező rivaldafényt.

3, Véleményvezérek

Ők azok az emberek, akik mindenhová elsőnek kommentelnek. Határozott véleményük van mindenről, és senki kedvéért nem tágítanak. Mert ugye mindig csak egy opció van, és soha sincs több jó megoldás. Makacsak, és tántoríthatatlanok az álláspontjuktól. Valószínűleg a világban sem járnak nyitott szemmel, és ők azok, akikkel nem éri meg vitatkozni.

4, Irigyek

Valószínűleg, ez a csoport sem a jókedvéről, kedvességéről, és segítőkészségéről híres. Szokványos eset, általában vásárlós közösségekben találkozom hasonlókkal, aki vesz valamit, és mint a sáskák megrohamozzák. Közönséges kifejezésekkel illetik. Miért ilyenre költöd a pénzed, mert így könnyű, nagyon rossz minőségű, ennyit kiadni érte stb…

5, Hitetlenek

Számomra ez a leggyakoribb kategória, akik mindenki szavát kétségbe vonják. Semmit nem hiszünk el, mert nem láttuk, bunda, hazugság, butaság. Ez persze nem azt jelenti, hogy minden el kell hinni, csupán mielőtt leírunk valamit, nézzünk alaposabban utána. Egy kis kutatómunka senkinek nem ártott még meg.

Különböző kommentelő típusok az interneten

Ha ráismertél valakire, aki a felsoroltak alapján valamelyik kommentelő típusba tartozik, küldd el neki hátha magára ismer. Talán szívesebben lépünk be egyes csoportokba, és kicsit háttérbe kerül az egyet nem értés, és előtérbe az elfogadás.

Forrás: https://juditblog.com/2021/11/25/kulonbozo-kommentelo-tipusok-az-interneten/

Szöveg: Jakó Judit

Képek: Pexels

 

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 
BlogPlusz
Friss bejegyzések
2022.06.10. 10:43
2022.02.16. 12:20
2022.01.18. 13:34
2022.01.04. 12:22
2021.11.25. 16:15
Friss hozzászólások
 

Cleanne Box, ami megkönnyíti az ünnepi előkészületeket

 

Szinte már nyakunkon a Karácsony, és a legtöbb embernek ez az időszak stresszes. Ez legfőképpen azért alakulhat ki, mert nincs egy előre megtervezett menetrend. Egy lista, és egy Cleanne Box, amely könnyebbé, és tehermentesebbé tehetné a mindennapokat. Így a készülődés meghitt családi pillanatokról, az együtt töltött időről, a szeretetről szólna, nem pedig a káoszról.

A higiénia a mindennapunk része. A készülődés szerves eleme pedig a tisztaság, melyben a Cleanne Box segít, hogy gyorsabban, és könnyedén végezzetek a lakás egyes területeivel. Így a megspórolt időt hasznos dolgokra fordíthatjátok. Például önmagatokra, pihenésre, és különböző szabadidős tevékenységekre.

A Cleanne termékek
  • Biológiailag könnyen lebomló, speciális receptúra alapján készül.
  • Magyar manufaktúrában, családi vállalkozásban készülnek.
  • Hatékony, zöld és megfizethető.
  • A termékeik csomagolásmentes boltokban is elérhetőek.
  • Minden flakont az ők költségünkön vissza lehet küldeni.
  • Megfizethető- termékeik 690 forinttól kaphatóak.

A könnyebb eligazodás érdekében, a honlapon csoportok szerint tudtok keresgélni tisztítószereket. Nem mellesleg, ha tudatosan odafigyeltek a flakonok gyűjtésére, a CLEANNE költségén visszaküldhetitek, és olcsóbban vásárolhatjátok újra a kedvenceiteket. A folyamatról, az alábbi linken tájékozódhattok:https://cleanne.hu/kulddvissza/

CLEANNE Box tartalma

 

  • Általános felülettisztító 60 ml
  • Általános felülettisztító extra erős 30 ml
  • Cseppmentes ablaktisztító 60 ml
  • Háztartási vízkőoldó 60 ml
  • Zsíroldó 60 ml
  • Cseppmentes mosogatószer 30 ml / Folyékony gépi mosogatószer 30 ml
  • Folyékony mosószer 100 ml
  • Cleanne Sensitive öblítő 60 ml
  • Cleanne öblítő Kubai pezsgés 60 ml
  • Cleanne öblítő Afrika aranya 60 ml
  • Cleanne öblítő Provence mezői 60 ml
  • Cleanne öblítő Marokkó varázsa 60 ml

 

Kicsit szkeptikus voltam. Szeretem a jól bevált termékeket, amelyek teszik a dolgukat. Viszont abszolút nem okoztak csalódást. Sőt, nagyon jó minőségűek, és sokkal könnyebbé teszik a mindennapjaimat. A hatékonyságuk mellett pedig a környezettudatosságukat is ki kell emelnem. Biológiailag könnyen lebomló összetevőket, tiszta vizet és 100%-os természetes illóolajat tartalmaznak. Karácsonyi ajándékként is szuper. A Cleanne box-ot, most Karácsonyi csomagolással is kérhetitek felár nélkül.

A tisztaság után pedig ideje szintet lépni, és újabb teendőket kipipálni arról a listáról. Kezdődhet az ajándékok beszerzése, csomagolása, a menü megtervezése, és a Karácsonyra való hangolódás.

Szöveg: Jakó Judit

Képek: A szerző tulajdonát képezik

 


A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!